A megérthető input szükséges — és nem elég

Krashen-nek igaza volt az inputról — de csak részben

Stephen Krashen Input Hipotézise (1985) a 20. század végének legbefolyásosabb nyelvtanítási elmélete lett: a nyelveket úgy sajátítjuk el, hogy a jelenlegi szintünknél kissé magasabb szintű üzeneteket értünk meg (a híres „i+1" képlete). Az érthető input szükséges — ez a rész megállta a helyét.

Ami nem állta meg a helyét, az az az állítás, hogy az input elégséges. Két évtizednyi kutatás azt mutatja, hogy a tanulóknak többre van szükségük.

Miért áll meg a tiszta input

Ha 800 órát néztél spanyol Netflixet, és még mindig nem tudsz mondatot alkotni, személyesen bebizonyítottad, hogy az input önmagában korlátozott. Az okok:

1. A felismerés nem azonos az előállítással. Értheted a „podrías pasarme la sal" kifejezést anélkül, hogy valaha is elő kellene hívnod magadnak a „podrías" szót. Eltérő előhívási igények, még akkor is, ha az alapul szolgáló tudás átfed (Tulving & Pearlstone 1966).
2. A receptív nyelvtan homályos. A komplex szintaxis 80%-át megértheted anélkül, hogy tudnád, hova is kerül valójában az ige.
3. Output nélkül nem veszed észre a hiányosságokat. Az output kikényszeríti azt az észrevételt, amit az input soha nem tesz meg.

Van egy negyedik, csendesebb ok, amiért a legtöbb tanuló az input módban marad: privát. A konyhádban elbukhatod a podcastot, és senki sem tudja. Az output kitesz téged. Ez az aszimmetria — az input biztonságos, az output kínos — legalább annyira a 800 órás Netflix-probléma motorja, mint a kognitív ok.

Mike Long Interakciós Hipotézise (1996) hozzáadta a hiányzó darabot a kognitív oldalon: a nyelvet tárgyalásos interakción keresztül sajátítjuk el, ahol előállítasz valamit, a beszélgetőpartner reagál, és az ebből eredő visszajelzés zárja a kört.

A 3 részből álló folyékonyság hurok

Az SLA konszenzusos képe valami olyasmi felé tolódott el, mint az input-interakció-output keretrendszer (Gass 2003; Ortega 2009 a tankönyvi verzióhoz):

1. Masszív érthető input — 100 órányi TV, podcast, könyv i+1 szinten
2. Kényszerített output — napi beszéd és írás valós nyomás alatt. A kényszerített output az SLA szakzsargon; közönséges magyarsággal: tudatos output gyakorlás.
3. Visszajelzés — javítások, átfogalmazások (amikor a partner helyesen újrafogalmazza a mondatodat anélkül, hogy megszakítaná a beszélgetést), vagy önészlelés 24 órán belül

Hagyd ki az inputot, és a nyelvtanod töredékes marad. Hagyd ki az outputot, és lefagysz abban a pillanatban, amikor valaki megszólít. Hagyd ki a visszajelzést, és a rossz mintáid szokássá keményednek — amit az SLA kutatók Selinker (1972) óta fosszilizációnak neveznek.

Hogyan egyensúlyozd ki a hármat normál beosztás mellett

Nincs kanonikus, SLA által áldott arány az input/output/visszajelzés időre, de egy védhető önálló tanulási hüvelykujjszabály napi egy órára így néz ki:

• ~30 perc input (podcast vagy műsor; az L2 feliratok használata rendben van, az L1 feliratok a szinttől függenek — Vanderplank áttekintései összefoglalják a kompromisszumokat)
• ~20 perc output (beszélgetés, naplózás, monológ gyakorlás)
• ~10 perc visszajelzés / áttekintés (tegnapi hiányosságok, előhívási gyakorlat, átfogalmazások)

Az alkalmazás-alapú tanulóknál gyakori minta inkább 55 perc input, 5 perc output, 0 perc visszajelzés. Ez az a konfiguráció, amely az „el tudok olvasni mindent, de lefagyok, amikor kinyitom a számat" szindrómát eredményezi.

Hol segítenek ténylegesen az AI tutorok

Az output és a visszajelzés a drága részek az emberi tutor modellekben — időt és türelmet igényelnek egy folyékonyan beszélő személytől. Az AI tutorok megoldják az ellátási problémát: napi 30 perc outputod lehet visszajelzéssel, heti 30 perc helyett. Az SLA irodalom következetesen azt találja, hogy az interaktív output időben adott visszajelzéssel felgyorsítja a folyékonyság elsajátítását (lásd Mackey & Goo 2007 meta-analízisét az interakcióról és az L2 fejlődésről; Li 2010 kifejezetten az írásbeli korrekciós visszajelzésről).